Óriási érdeklődés a Pozsonyi zenei kalauz könyvbemutatóján

Séta a régi Pozsonyban
2017 04 2.

2017. március 28-án hangulatos ünnepségnek adott otthont az Egyetemi Könyvtár csordulásig megtelt előadóterme a Ventur utcában.

 A Pozsonyi Kifli Pt. elnöke, Bolemant Éva által vezetett rendezvény a Hudobný sprievodca po Bratislave (Pozsonyi zenei kalauz) című kötetet mutatta be, amelyet nemrégiben adott ki a Hudobné centrum szlovák-angol, illetve szlovák-német kétnyelvű változatban. Még sosem jelent meg ilyen jelegű kiadvány Pozsonyról. A műsor elején a szerzők, Zuzana Godárová (a Pozsonyi Kifli Pt. tagja) és Ján Vyhnánek (a Pozsonyi Kifli Pt. alelnöke) villantott fel néhány mozzanatot városunk figyelemre méltó zenei múltjából.

 016

Az előadásokat zenei betétek tarkították. Elsőként Wolfgang Amadeus Mozart op. 70 no. 1-es hegedűduója csendült fel két testvér, Anežka Kara Drmolová hegedűművész, a Hilaris Chamber Orchestra koncertmester-helyettese, a Szlovák Filharmónia Zenekarának tagja és Eliška Podolská Drmolová, a ZOE Kamarazenekar alapító tagja előadásában.

015

Óriási tapsot kapott a mindössze 9 éves fenomenális hegedűtehetség, Teo Gertler. Mint Ján Vyhnánek megjegyezte, ugyanennyi idősen ugyanebben a palotában koncertezett 1820-ban Liszt Ferenc, és fél évszázad múlva talán Teo Gertler is szerepel majd egy hasonló kiadványban. A „pozsonyi Paganini” rendkívüli magabiztossággal, kotta nélkül adta elő Johann Sebastain Bach a-moll koncertjének I. tételét, Niccolò Paganini D-dúr koncertjének I. tételét, valamint Franz Schubert A méh című bagatelljét.

018

A Hudobné centrum részéről Pavol Šuška szólt néhány szót a könyvről. A szerkesztő, akinek lelkes koordinátori munkája nélkül a kötet nem jöhetett volna létre, megismertette a hallgatóságot a mű születésének körülményeivel, és megköszönte a közreműködők munkáját. Ezután a szerzők beszéltek élvezetes stílusban a mű egyes fejezeteiről.

021

Magát a könyvet pedig nem más mutatta be, mint a pozsonyi idegenvezetők doyenje, Lehel Zsolt, akinek egyedülálló attitűdje mindkét szerző életében komoly inspirációt jelentett arra, hogy ők is honismereti vezetők legyenek. A kötetet sajátságos módon Liszt Ferenc Szent Erzsébet legendája című oratóriuma 1975-ös, nagylemezes kiadásának dobozába csomagolta, azt pedig egy könyvekből, hagyományos és kompaktlemezekből álló építményre helyezte, miközben ezeknek a város zenei életéhez fűződő kapcsolatáról beszélt.

019

A jól sikerült estét a neves pozsonyi gitárművész, Martin Krajčo játéka zárta, aki a pozsonyi születésű Joseph Kaspar Mertz, Karolina Auguszta császárné udvari gitárosa (1806–1856) két művét adta elő a Bardenklänge, op. 13 ciklusból.

025

001

002

004

005

006

007

008

009

012

014

017

018b

020

022

023

024

026

027

028

029

030

031

032

034

Pozsonyi Kifli PT.

Fotó: Réka Szabó

Támogatóink

Don`t copy text!