A Pozsonyi Kifli a „Családi archívumok, avagy mit éltek át (déd)nagyszüleink” elnevezésű új iskolai projekt sikeres kísérleti évfolyamának partnere volt

Hírek
2022 03 2.

A „Családi archívumok, avagy mit éltek át (déd)nagyszüleink” a pozsonyi Comenius Egyetem Bölcsészettudományi Kara Levéltár és Történeti Segédtudományok Tanszékének munkatársa, Juraj Šedivý professzor által kezdeményezett új iskolai projekt, melynek megvalósításában a pozsonyi Tbiliszi Utcai Alapiskola, a Szlovák Tudományos Akadémia Történeti Intézete és a Pozsonyi Kifli Polgári Társulás is részt vett.

Juraj Šedivý professzor és dr. Ivan Chylák bemutatja a Tbiliszi Utcai Alapiskola diákjainak, hogy milyen érdekesek lehetnek a családi archívumokban megbúvó régi fényképek és iratok.

A Pozsonyi Kifli Polgári Társulás partnerként kapcsolódott be a „Családi archívumok, avagy mit éltek át (déd)nagyszüleink” elnevezésű új iskolai projekt kísérleti évfolyamába, amelyben a Récse (Rača) városrészben, a Tbiliszi (Tbiliská) utca 4. szám alatt működő alapiskola nyolcadik évfolyamának diákjai azt a feladatot kapták, hogy készítsenek interjút (déd)nagyszüleikkel, illetve próbáljanak információkat gyűjteni korábbi felmenőikről.

A projekt kezdeményezője és fő szervezője Juraj Šedivý professzor, aki már régóta foglalkozik Pozsony történetével, ő kezdeményezte a Pamäť mesta Bratislavy (Pozsony Város Emlékezete) online portál létrehozását is. Egy pozsonyi idegenvezetői tanfolyamon találkozott dr. Ivan Chylakkal, a Tbiliszi Utcai Alapiskola történelemtanárával, akivel az iskola nyolcadik osztályaiban prezentációt tartottak. Šedivý bemutatta a tanulóknak a portál lehetőségeit és céljait, nevezetesen a figyelemre méltó pozsonyi (vagy akár szlovákiai, illetve európai) események, emberek és helyek emlékének megörökítését. A projektbe az iskola több mint 70 tanulója kapcsolódott be a családjukról és őseik nemegyszer hányatott sorsáról készített pályamunkával. Ezeket a projekt partnereinek munkatársai, dr. Marína Zavacká (a Szlovák Tudományos Akadémia Történeti Intézete), valamint Peter Janoviček és Bolemant Éva (Pozsonyi Kifli Polgári Társulás) bírálták el.

 

Képanyag a tanulók pályamunkáiból.

 

A Juraj Šedivý professzor (a pozsonyi Comenius Egyetem Bölcsészettudományi Kara Levéltár és Történeti Segédtudományok Tanszéke), dr. Marína Zavacká (a Szlovák Tudományos Akadémia Történeti Intézete), dr. Ivan Chylák (Tbiliszi Utcai Alapiskola) és Peter Janoviček (Pozsonyi Kifli Pt.) összeállítású szakmai zsűrinek nem volt könnyű dolga, hogy a számos kiváló pályamunka közül kiválassza a három „dobogóst”.

A zsűri végül Veronika Joštovának ítélte az első díjat, a második díjat Matúš Oravec kapta, a harmadik díjnak pedig Matej Seják örülhetett.

 

A győztes Veronika Joštová átveszi oklevelét Juraj Šedivýtől.

 

Matúš Oravec sa umiestnil na druhom mieste.

 

A második díjas Matúš Oravec.

 

A pályázat ünnepélyes kiértékelését és a díjkiosztást 2022. március 24-én, kora este tartották a pozsonyi Comenius Egyetem Bölcsészettudományi Kara Levéltár és Történeti Segédtudományok Tanszékének üléstermében.

Az ünnepségen a pályázat negyven sikeres, emlékoklevéllel díjazott résztvevője és tanáruk, dr. Ivan Chylak, valamint szülők és nagyszülők is megjelentek.

A jelenlévőkhöz szólt Juraj Šedivý mint házigazda, a pályázat kezdeményezője és szervezője, dr. Marína Zavacká zsűritag a Szlovák Tudományos Akadémia Történeti Intézetének képviseletében, valamint Bolemant Éva, a Pozsonyi Kifli Pt. elnöke. Utóbbi szervezet adománya volt a fődíj, egy táblagép, amelyet a pályázat győztese kapott.

 

A Tbiliszi Utcai Alapiskola tanára és a zsűri tagja, dr. Ivan Chylák beszédet mond.

Balra dr. Marína Zavacká zsűritag látható.

Peter Janoviček

Támogatóink

Don`t copy text!